Tag: iskola



Megjelent az iskolai szakképzési tanulmányokat lezáró szakmai vizsgák rendjét leíró miniszteri határozat. “Meg kell védenünk a magyar fiatalok, és persze az oktatóik, tanáraik egészségét és életét, ugyanakkor azt is lehetővé kell tennünk, hogy minél kevesebb nehézséggel, problémával éljék tovább az életüket a koronavírus-járvány alatt is”…

Folytatás

A SZAKKÉPZÉS A JÖVŐ?

A SZAKKÉPZÉS A JÖVŐ?

A szakképzésen keresztül biztosított a gyerekek jövője – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kunszentmiklóson, ahol átadta a Kecskeméti Szakképzési Centrum Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája új főépületét.     Pölöskei Gáborné közölte: a szakképzést a gyorsan változó környezet komoly kihívások elé…

Folytatás

ZENEI TEHETSÉGEKET KERES A SNÉTBERGER ISKOLA

ZENEI TEHETSÉGEKET KERES A SNÉTBERGER ISKOLA

Hamarosan országszerte megkezdődnek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatásai. A 2011 óta működő intézmény elsődleges célja a hátrányos helyzetű fiatalok felkutatása. “Január 25-ig lehet jelentkezni a tizedik évfolyamra a Központ honlapján, a www.snetbergercenter.org-on. A következő hónapban Snétberger Ferenc, az iskola alapítója és a tanári kar…

Folytatás

FOLYTATÓDIK AZ ISKOLÁKBAN A TEJ- ÉS GYÜMÖLCSPROGRAM

FOLYTATÓDIK AZ ISKOLÁKBAN A TEJ- ÉS GYÜMÖLCSPROGRAM

Ebben a tanévben is biztosított az iskolai tej- és gyümölcsprogram – közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Feldman Zsolt kiemelte, az egészséges táplálkozás alapja a friss zöldségek, gyümölcsök és a különböző tejtermékek bevitele, ezért működtetik már 2010 óta a programot. A részletekről…

Folytatás