Gyermekfejlesztés



NAGY VÁLTOZÁS AZ ELSŐ OSZTÁLY

NAGY VÁLTOZÁS AZ ELSŐ OSZTÁLY

Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében – mondta Csehák Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. Hangsúlyozta: azoknál a gyerekeknél, akik most kezdik az iskolát és új közösségbe mennek, nagyon fontos az a fogadóközösség, ahová érkeznek. Könnyebb a…

Folytatás

RAJZESZKÖZ GYŰJTÉS SÉRÜLT GYEREKEKNEK

RAJZESZKÖZ GYŰJTÉS SÉRÜLT GYEREKEKNEK

Sérült gyerekeknek gyűjt rajzeszközöket szeptember 12-ig a Civilút Alapítvány, az adományt szeptember 14-én, a Sérült gyermekek napján adják át. Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán ismertette, hogy az adományokat gyűjtőpontokon lehet leadni, vagy a kezdeményezésnek létrehozott bankszámlaszámra pénzt is…

Folytatás

BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZAK

BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZAK

Meghirdette a Biztos Kezdet Gyerekházak jövő évi támogatásáról szóló pályázatot a Belügyminisztérium társadalmi esélyteremtési főigazgatósága, az ország intézményei több mint 840 millió forintot nyerhetnek el. Langerné Victor Katalin, a BM társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei Rimócon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a magyar…

Folytatás

SZOPTATÁSBARÁT TÁRSADALMAT SZORGALMAZ AZ EMMI

SZOPTATÁSBARÁT TÁRSADALMAT SZORGALMAZ AZ EMMI

A szoptatásbarát társadalom létrejöttének elősegítésére szeptember elején Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság alakul az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére. A tárca szombaton – az anyatejes szoptatás világnapja, illetve az anyatejjel való szoptatás hetének kezdete alkalmából – azt közölte az MTI-vel, hogy szakmai irányelvük a csecsemők és…

Folytatás

TUDÓSOK GYŰJTOTTEK SÉRÜLT CSECSEMŐK REHABILITÁCIÓJÁRA

TUDÓSOK GYŰJTOTTEK SÉRÜLT CSECSEMŐK REHABILITÁCIÓJÁRA

A sérült csecsemők és gyermekek rehabilitációjára még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 191. közgyűlésének határozata alapján indított gyűjtést a tudósközösség, a felajánlások nyomán összegyűlt több mint 6 millió forinttal a Koraszülöttekért Országos Egyesület tevékenységét támogatják – tájékoztatta az MTA az MTI-t kedden. Többéves hagyomány, hogy…

Folytatás