CSALÁDBARÁT TÉR NYÍLIK A LUDWIG MÚZEUMBAN

Lumi néven családbarát tér nyílik szombaton a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A Ludwig Múzeum 2020-ban az elsők között nyerte el a Családbarát múzeum címet. Az elismerés mellé a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság által felajánlott 1 millió forintot a múzeum egy családbarát közösségi tér kialakítására fordította, amit az első emeleti kiállítótérben április végétől vehetnek birtokba a látogatók – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Mint a közlemény hangsúlyozza, a Ludwig Múzeum állandó és időszaki kiállításaival és a hozzájuk kapcsolódó múzeumpedagógiai tevékenységével, valamint szakmai rendezvényeivel az informális oktatást, a szabadidő hasznos eltöltését és az egész életen át tartó tanulást szolgálja.
A Lumi tér komfortos, igényesen kialakított feltételeket teremt azoknak az elsősorban kisgyerekekkel érkezők látogatóknak, akik két kiállítás között szeretnének megpihenni egy kényelmes, impulzív környezetben – közölték.
A tér alkalmas lesz arra is, hogy az ott elhelyezett eszközökön, kiadványokon, biztonsággal használható játékokon keresztül támogassa a kortárs művészet befogadását, értelmezését, élvezetét. A Lumi tér fontos szerepet kap a célzott múzeumpedagógiai munkában, a múzeumpedagógusok által vezetett programokban is – tájékoztat a múzeum.
A Lumi tér a Budapesti Metropolitan Egyetem tanáraival és hallgatóval kooperációban valósult meg; a projektre az egyetem művészeti karának hallgatói egy féléves kurzus keretében készítettek terveket.
Ezek közül Paszternák Csenge munkája nyerte el leginkább a múzeum tetszését. A tervekért a hallgató 100 ezer forint jutalomban is részesült. André Péter pályázatának egyes elemei szintén megvalósulhatnak a közeljövőben – közölte a Ludwig Múzeum.

MTI

Szólj hozzá te is!