TIZENEGYEDIK ALKALOMMAL SEGÍTI A GYERMEKEK FEJLÉSZTÉSÉT AZ MVM CSOPORT

Immár tizennegyedik alkalommal adott át az MVM Csoport a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományokat komoly segítő munkát végző civil szervezeteknek, ezúttal 100 millió forint összértékben.

Az összeget az MVM huszonegy civil szervezetnek juttatja el a Legszebb napom! Élménynap elnevezésű kezdeményezés keretében. A támogatásban részesülő, hátrányos helyzetű és tartósan beteg gyermekek fejlesztését, gyógyítását és oktatását segítő alapítványokat idén az energetikai holding dolgozói választhatták ki szavazás útján – közölte a cég szerdán az MTI-vel.
“A pandémia ellenére is mindent meg kell tennünk azért, hogy a rászoruló, beteg és fogyatékkal élő gyerekek a lehető legjobb ellátásban, gondozásban részesüljenek. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az Élménynappal és a hasonló jótékony akciókkal támogassuk a gyermekeket és családjaikat segítő szervezeteket” – idézte Jákó Esztert, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatóját a közlemény.
Mint írták, a Legszebb napom! szlogent viselő Élménynap célja, hogy évente több mint nyolcszáz fogyatékkal élő, rászoruló és hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson egy emlékezetes, programokkal, szórakozással teli napot. A Millenárisra tervezett esemény elmaradt, de azokhoz az intézményekhez, ahol arra lehetőség volt, kisebb létszámban a szervezők házhoz vitték a gyerekeknek a programokat.
Az adományokat a megszokott módon eljuttatták a szavazáson kiválasztott szervezeteknek, külön erre az alkalomra Élménynap kisfilm készült. Az egyórás műsorban olyan hazai fellépők szórakoztatták a gyerekeket, mint a Biebers, Csatai Gergő lufizsonglőr, Kristály Márton vízgömbművész, illetve Végh Lajos homokanimációs művész.
Idén támogatásban részesült A Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Gyermekleukémia Alapítvány, az SOS – Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a “Bice-Bóca” Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért, a Gyermekkori Autizmus Alapítvány, Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány, a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány, a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért, a “Nem maradsz egyedül” Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon), a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, a “Tölösi Péter” Alapítvány a leukémiás- és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért, az Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány, a “Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány, a Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány, a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány, valamint a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány.

MTI

Szólj hozzá te is!