KÉTSZÁZÖTVEN DIÁK KAPOTT TRAMBULIN-ÖSZTÖNDÍJAT

Kétszázötven középiskolai diák nyerte el a 2021/2022-es tanévre a Trambulin-ösztöndíjat, amellyel a főváros a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat kívánja segíteni – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2021/22-es tanév 10 hónapjára – keretbővítés után – 250, középfokú köznevelési és szakképző intézményben tanuló diák nyerte el a havi 20 ezer forintos ösztöndíjat. Tudásukat 49 pedagógus segítségével fejleszthetik.
A Trambulin Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj célja a budapesti fiatalok tanulmányi előmenetelének támogatása, pályaválasztásuk megkönnyítése – írták. A kiválasztásnál előnyt élveztek a halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű diákok, de figyelembe vették a tanulmányi eredményt, illetve a tanulmányi versenyeken nyújtott teljesítményt is.
Az ösztöndíjra áprilisban jelentkezhettek a 10-12. osztályos, legalább 3,7-es tanulmányi átlagú diákok, akik családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 142 500 forintot. A pályázatokat tanévkezdésre elbírálták.

MTI

Szólj hozzá te is!