ÚJABB ÉLETFÁT AVATTAK KAPOSVÁRON

Újabb Életfa őrzi a Kaposváron született gyerekek nevét, Gera Katalin szobrászművész harmadik ilyen, bronzból készült alkotását hétfőn avatták fel a somogyi megyeszékhely Városligetében.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte: az első Életfát 2006-ban állították fel. Korábban szülők és nagyszülők részvételével fát ültettek az újszülötteknek, de mivel sokan éltek a lehetőséggel, hamar megtelt az erre kijelölt terület.
Mára az első két Életfa is betelt, ezeken több mint 5100 gyerek neve olvasható, az újra pedig háromezernél is több név fér fel – jelezte a polgármester, aki az eseményen köszöntötte azokat a szüleikkel érkező gyerekeket, akiknek a nevét tartalmazó rézlapokat elsőként helyezik fel az új, úgynevezett funkcionális szoborra.
Szita Károly hangsúlyozta, Kaposvár olyan – a kormány családtámogatási rendszerét kiegészítő – támogatási rendszert dolgozott ki és működtet, amelynek az eredménye az kell, hogy legyen: “az évtized végére legalább annyian születnek a városban, mint ahányan itt hagynak bennünket”.
Ennek eleme a lakáshoz, a munkahelyhez jutás, az iskolakezdés segítése, ösztöndíjak biztosítása és egyebek mellett játszóterek építése – mondta a településvezető.
A polgármester reményét fejezte ki, hogy hamarosan a negyedik Életfára is szükség lesz, annyi gyermek születik Kaposváron.
Szita Károly úgy fogalmazott: egy-egy életfaünnepség kapocs az ott született gyerekek és a város között, és ez a kapocs erős, segít megtartani a kaposváriak közösségét, továbbá felkelteni mások figyelmét, hogy Kaposváron érdemes élni.
Gera Katalin közölte, mindhárom Életfa készítéséhez nagy segítséget kapott fiától, a szintén szobrász Csernák Mátétól.

MTI

Szólj hozzá te is!