HAZÁÉRT KÖRÚT – RENDHAGYÓ PEDAGÓGIAI PROGRAM

Hazáért Körút címmel tematikus élménytúrára hívja az 5-8. osztályos korosztályt rendhagyó pedagógia program keretében a Velencei-tó térségében a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékház, a gárdonyi Gárdonyi Emlékház, a pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhely és a kápolnásnyéki Halász-kastély.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott sajtóközlemény szerint a foglalkoztatás-vezetők képzését követően várhatóan szeptemberben indul a program. A biciklizéssel egybekötött tematikus élménytúra keretein belül a diákok megismerhetik Vörösmarty Mihálynak, a Szózat költőjének és Gárdonyi Gézának, az Egri csillagok írójának szülőhelyét, felidézhetik a pákozd-pátka-sukorói csata eseményeit Pákozdon és megtudhatják, hogyan kötődött Schweidel József aradi vértanú a kápolnásnyéki Halász-kastély történetéhez.
A pedagógiai programot bemutató online konferencián L. Simon László országgyűlési képviselő kiemelte: a Hazáért Körút korszerű eszközökkel, modern metodikai megoldásokkal teszi élményszerűvé az iskolán kívüli tanulás lehetőségét, egyúttal hatékony módszertant nyújt a hazafias nevelésre. Görög István, a Katonai Emlékpark ügyvezetője elmondta, hogy hosszú évek előkészítő munkája kapott most új lendületet a Honvédelmi Minisztérium hathatós támogatásával.
A programhoz kapcsolódó módszertani anyagot és foglalkoztató füzetet a szerző, Rodics Eszter, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke mutatta be.

MTI

Szólj hozzá te is!