ÚJRA INDUL A PUSKIN CSALÁDI PROGRAMSOROZATA

Az iskola- és óvodakezdéssel egyidőben indul a Budapest Film családi programsorozata a fővárosi Puskin moziban, ahol hétvégenként filmvetítésekkel, bábelőadásokkal és koncertekkel várják a családokat.
Az ovisokat és a kisiskolásokat megcélzó, Legkisebbek mozija című sorozatukban ebben az évben többek között vetítik az új Bogyó és Babóca-mozifilmet, a Masha és a Medve-széria játékfilm hosszúságú “különkiadását”, valamint olyan különleges összeállításokkal is készülnek a szervezők, melyek a magyar animáció klasszikusaival ismertetik meg a gyerekeket, így például Macskássy Gyula és Dargay Attila “bűbájos” rövidfilmjeiből is vetítenek majd összeállítást. A hétfői közlemény szerint a nézők válogatást láthatnak a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál alkotásaiból is.
Mint írják, a progamok között a Nefelejcs Bábszínház öt, a Fabula Bábszínház négy előadással szórakoztatja a Metropolis terem közönségét. Emellett idén is lesznek családi koncertek: Gryllus Vilmos egy őszi, majd egy téli műsorral készül, a Kolompos együttes az Egyszer egy királyfi című előadását hozza el, a Kaláka együttes “best of” koncertet tart, Rutkai Bori pedig karácsonykor ad ünnepi koncertet.
A Puskin Kuckó részletes 2020/21-es programja megtalálható a mozi honlapján.

MTI

Szólj hozzá te is!