Megjelent az iskolai szakképzési tanulmányokat lezáró szakmai vizsgák rendjét leíró miniszteri határozat. “Meg kell védenünk a magyar fiatalok, és persze az oktatóik, tanáraik egészségét és életét, ugyanakkor azt is lehetővé kell tennünk, hogy minél kevesebb nehézséggel, problémával éljék tovább az életüket a koronavírus-járvány alatt is” – mondta az MTI-nek Schanda Tamás szerdán.
A szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: újra kell indítani a magyar gazdaságot, és ehhez szükség van a tanulmányaikat most befejező diákokra is. “Ők korszerű, friss szaktudás birtokában vannak. Az egyéni érdekük is az, hogy ezt mielőbb kamatoztatni tudják a munkaerőpiacon” – mondta Schanda Tamás.
Az államtitkár a határozat tartalmát ismertetve elmondta: csak írásbeli és gyakorlati vizsgák lesznek, ezek eredménye alapján állítják majd ki a bizonyítványokat. Szóbeliket most, a 2019/2020. tanév májusi júniusi időszakában nem tartanak – ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének esélyét. Az írásbelikre május 25-e és 29-e között kerülhet sor, míg a gyakorlati vizsgákat május 4-e és június 15-e között lehet megtartani.
Schanda Tamás hozzátette: lehetőség szerint előbb a gyakorlati, majd az írásbeli vizsgákat kell megtartani. Erre a határozat azoknak a képzéseknek az esetében is lehetőséget ad, amelyeknél az eredeti szabályok szerint más sorrendben kellene eljárni. A bizonyítvány kiállításának és a vizsgára bocsátásnak minden esetben feltétele az, hogy az utolsó évfolyamra meghatározott gyakorlati követelmények legalább 60 százalékát teljesítse a tanuló, attól viszont a mostani vizsgaidőszakban eltekintenek, hogy egyes további feltételek teljesítését igazoló dokumentumokat – így például a nyelvvizsga-bizonyítványt vagy jogosítványt – bemutassák a diákok.
Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy aki valamilyen ok miatt nem szeretne az elkövetkező két hónapban szakmai vizsgát tenni, az természetesen megteheti ősszel is. “A mostani vizsga egy lehetőség. De ha a tanuló úgy dönt, akkor ősszel is megcsinálhatja, és az sem pót-, sem javítóvizsgának nem fog számítani” – fejtette ki.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a vizsgabizottság most mindössze egy elnökből és egy tagból áll majd, és nem vehet rész benne olyan ember, aki már betöltötte a 65. életévét. “A vírus terjedésének esélyét csökkentenünk kell, ezért is határoztuk meg ezeket a szabályokat. És ezt a célt szolgálja az is, hogy a vizsgázóknak és a vizsgáztatóknak egyaránt maszkot kell viselniük, és kesztyűt is hordhatnak. Ezeket az eszközöket, valamint a szükséges kézfertőtlenítő szereket a vizsgákat szervező iskolák biztosítják” – mondta Schanda Tamás.
Hozzátette, emellett természetesen arra is ügyelni kell, hogy a védőtávolságot a diákok egymás között is betartsák. “Az írásbeli vizsgán egy tanteremben legfeljebb 10 diák tartózkodhat egyszerre. Főszabály szerint a gyakorlati vizsgán is tartani kell a védőtávolságot, de egyes speciális esetekben, amelyekben kizárható, hogy a vizsgázók bármilyen módon érintkezzenek egymással, ez a távolság csökkenthető” – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a határozat a fertőtlenítéssel kapcsolatban is szigorú szabályokat rögzít.
Schanda Tamás arról is beszámolt, hogy a mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga most nem szervezhető, ezeket az októberi-novemberi időszakban lehet majd megtartani, illetve hogy a köznevelésért felelős tárca hatáskörébe tartozó egyes szakképesítések – a képző- és iparművészet, előadóművészet hang-, film-, színháztechnika, közművelődés, pedagógia ágazat – esetében nem szerveznek vizsgát, a szakképesítés megszerzését igazoló bizonyítványt a megelőző két tanév szakmai tárgyainak átlageredményeinek alapján állítják ki.
A vizsgák további részletszabályait a JEF/36644/2020-ITM egyedi miniszteri határozat tartalmazza.

 

MTI

Szólj hozzá te is!