ÍTÉLET SZÜLETETT A CSECSEMŐJÉT SÚLYOSAN BÁNTALMAZÓ ANYA ÜGYÉBEN

Jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a nőt, aki súlyosan bántalmazta csecsemőjét – közölte a bíróság az MTI-vel.

A bíróság a nőt bűnösnek mondta emberölés bűntettének kísérletében, valamint megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát. A megszüntetés hatálya kihat a később született gyermekekre is. Az anyát két év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették – olvasható a közleményben.
Mint írták, a nő Halásztelken élt férjével, és betegsége miatt egy kórház pszichiátriai osztályán állt kezelés alatt. A házaspár elhatározta, hogy gyermeket vállal, így a kezelőorvos átállította a vádlott gyógyszeres kezelését, fokozatosan csökkentve a gyógyszeradagot.
A nő 2016 januárjában megszülte a kislányát, akit egy májusi hajnalban egy felsírást követően olyan súlyosan bántalmazott, hogy a gyermek koponyasérülést és töréseket szenvedett. A kislánynál maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is bekövetkezett a bántalmazás következtében.
Az életveszélyes állapotban lévő kislányhoz a férj hívta a mentőket. Az anya nem közölte sem a férjével, sem a mentősökkel, hogy ténylegesen mi történt. Azt mondta, hogy a gyermek leesett a pelenkázóról.

 

MTI

Szólj hozzá te is!